Tompa Gábor

 

Varázshegy

Megismételhetetlen
ahogy a madár szárnya írja az eget,
körkörös visszhangú fák
törzseit, kabát türelmét, szikra
lázadását, égő ágy sikló-
repülését, Ofélia lebegő
haját a vizek felett –

Megcsókoljuk az eltűnt
tárgyakat, fehér lábak nyírfa-
ligetét, finom kezek orgona-
bokrait, a látás kapuját, melyen
kilépünk kettészelt
koponyával, mellünkben
mályvaszín harangszó lobog –

Ne keseríts alpári ö-
rökléttel, Mephistophilis,
fejedről hervadt babérok
hullanak, ronggyá gyűrt
felhőid szorongatod, s nem
sodor özönlő idővized, mert
valaki lát az Ezüsthegyről.

 

Noé színháza

Elkeserítelek színész barátom:
a deszka reccsen és nem rólad szól az este.
Nincsen végállomás az Araráton
annak, ki életét és nem Istent kereste.

 

Váróterem

Hátam borzong, nyelvem epésedik,
mikor férgek az üdvösséget osztják.
Ez a század már huszonegyedik,
s nem jön más, csak az orrszarvú mennyország.