Balogh Tamás

Egy életmű és töredékei

(A Karinthy-filológia múltja és lehetséges jövője)

 

 

   Karinthy Frigyes életének 52. évében, 1938. augusztus 29-én, délután hat és hét óra között, siófoki nyaralása közben tragikus hirtelenséggel hunyt el. Zsebében öt pengőt találtak, ezzel szemben 46 000 pengő tartozást színházaknak, könyvkiadóknak, kávéházaknak, ruházati és egyéb cégeknek. Megjelenésre egy cikke várt, de ennek tiszteletdíját már korábban felvette. Az 1912-ben megjelent Így írtok ti egyik legismertebb darabja, A Futurum Exactum című Babits-paródia első sora akár saját életművére is vonatkozhat: „Plútó e torzót márványból szoborta”, írja, és mi elgondolkodhatunk azon, hogy a Karinthy-életmű töredékben maradt, tehát torzó, de darabjai nemes anyagból, márványból lettek kifaragva, időtálló alkotások, és a Karinthy-köteteket számos generáció koptatta.
   A Karinthy-szakirodalom két alapdilemmája az életmű két végpontjához kapcsolódik: az írói induláshoz és az életmű egészének értelmezéséhez. Vizsgáljuk még először ez utóbbit: a 2001 előtti szakirodalom (a még Karinthy életében, 1929-ben megjelent, Boross István kötetnyi terjedelmű tanulmányától Fráter Zoltán 1998-ban publikált A Karinthy élet-mű című kötetéig) megegyezik abban, hogy Karinthy aprópénzre váltotta tehetségét, az állandó napi pénzszerzési gondok miatt „lekent” kis írásai miatt nem tudta megvalósítani „a nagy művet”. Ez a nagy mű a 20. század új fogalomértelmezése lett volna, a Nagy Enciklopédia, amelyből részletek ugyan megjelentek (pl. az 1926-os Ki kérdezett...? című kötet, amely alcímében – Címszavak a Nagy Enciklopédiához – megjelöli az életműben elfoglalt helyét), de az egész, valószínűleg igen vaskosra tervezett mű soha nem készült el. Ezzel a „szétforgácsolt életmű” kategóriával vitatkozik a 2001-ben megjelent Szó szerint című, a Karinthy-életművet átértékelő nagyesszé, amelynek szerzője, Dolinszky Miklós azt állítja, hogy az életműre éppen nem a töredékesség, hanem az egységesség és az összefogottság a jellemző. Ennek bizonyítékát abban látja, hogy a Karinthy-írások olyan sűrűn átszőttek motívumokkal és Karinthy más írásaiból átvett szó szerinti vagy tematikus ismétlésekkel, önidézetekkel és utalásokkal, hogy ez a szövegháló felnyitja az egyes művek közötti szöveghatárokat, és az életmű e jellege egységesíti, egy nagy művé teszi azt. Mindkét állásponttal egyet lehet érteni, lehet hinni az író halála után hatvan évvel született újraértékelő elemzésnek, lehet hinni a kortársak visszaemlékezéseinek, de mindenekelőtt hinni kellene Karinthy Frigyesnek, aki nemegyszer (szóban és írásban is) elpanaszolta, hogy nincs ideje megírni a nagy művet, mert a napi robot, ugye, Arankának új kalap kell, és a nappaliba is milyen jó lenne egy új csillár...
   De akik eddig vizsgálták a Karinthy-életművet, mind bizonyosak voltak abban, hogy az egészet vizsgálják. Pedig ez nem így van, és itt térnék vissza az első Karinthy-dilemmához: az írói induláshoz. A szakirodalom itt egyetért: Karinthy Frigyes első kötetével, az 1912-ben megjelent Így írtok ti című paródiagyűjteményével „berobbant” az irodalmi életbe. Igazuk is van, hiszen a kötet még abban az évben három új kiadásban fogyott el, és azóta is az egyik legolvasottabb Karinthy-mű. Ami viszont ez után történt, a mai napig beláthatatlan, hiszen az elhíresült opus után két ismeretlen kötet (is) megjelent az író tollából: a Mozgó Könyvtár sorozatának 80. számú köteteként jelent meg a Robinzon Krausz és más komédiák, nem sokkal később pedig a 87. számként a Pesti Mókák című kis gyűjtemény. A Mozgó Könyvtár sorozat hasonló volt az ismert sorozatokhoz (Modern Könyvtár, Tevan Könyvtár, Nyugat Könyvtár stb.), kis füzetecskéi kéthetente jelentek meg. S habár füzetes sorozatról van szó, ezek önálló műveknek számítanak: hűen tükrözik a szerzői-szerkesztői gondosságot, tartalmuk összeállítása és szerkezetük felépítése tudatos alkotói tevékenységet mutat. Mindeddig azonban nem kerültek az irodalomtörténet-írás látókörébe.
   Viszont ezek a kis kötetek nem egyedüli példái a Karinthy-életmű hiányosságának: az 1920-as években (pontos dátumát nem tudjuk) jelent meg a Kultúra kiadásában, a Tréfás Könyvek sorozat 6. köteteként a Hogy kell bánni a férfiakkal?, a bibliográfiák mégsem ismerik. Kiss István Az Atheneaum Könyvkiadó története és szerepe a magyar irodalomban című munkájában szerződésekre és levelekre hivatkozva tizenegy „ismeretlen” Karinthy kötetre tesz utalást. A kötetek (GyémántGörbe színházNegyedik halmazállapotKabarés kötetMa esteKezdetben volt az igeNaplómTanulmányokKis idők tanújaMinden külön értesítés helyettUtópia) az 1926–27–28-as évek termései, és műfajukat tekintve igen változatosak: karcolatok, elbeszélések, paródiák, tanulmányok. Ezek ismerete mind a mai napig hiányzik a Karinthy-életmű értékelésénél vagy esetleges újraértékelésénél.
   Karinthy Frigyes halálakor azonban nemcsak öt pengő készpénzt és 46 000 pengő tartozást hagyott hátra, hanem valódi töredékeket is. Ezek egy részét azóta megjelentették, pl. az 1938-ban megjelent Karinthy Frigyes kiadatlan naplója és levelei, vagy az 1964-es Naplóm, életem című kötetekben, és ezek újabb következtetésekre ösztönöznek bennünket: az 1936-ban, agyműtétje után írt Ötéves tervben nagy fogadalmakat tesz, hogy megírja például a Szivárvány című darabját (soha nem készült el), hogy ír két ifjúsági regényt (soha nem készültek el), hogy megindítja „»Új Enciklopédia« című folyóiratát, esetleg angol s francia nyelven is” (soha nem indította meg), és talán az összes terv közül a legfontosabb: „»Mire a karmok kinőnek« címmel hatszáz oldalas regényemet megírom. Tárgyánál fogva s a sok egyébre való tekintettel, amit írtam hozzá, nem tartom hiú képzelgésnek a reményt, hogy döntő coup lesz pályámon: ha sikerül, egyenesen a Nobel-díjat célzom meg vele.”1 Ebből a regényből 10 oldalnyi ritkán, kézzel és hol ceruzával, hol tintával írt jegyzet maradt fönt. Ezek közül néhány:
   „Gazemberek – azt terjesztitek, hogy a pénz nem boldogít?”
   „És most tíz borzasztó év következett: egy pillanat, kényszermunka.”
   „Álom után belekóstol a bosszúba és nem tud ellenni többé nélküle.”
   „A nagy megváltó találmányáról lemond, mikor megkapja a pénzt.”
   „Ragadozó típusú nő; vérszemet kap, ha panaszkodik vagy kiált a sebesült (lelki), ráveti magát: dührohamot kap a szenvedés láttán a szenvedő ellen, legjobb, ha halottnak tetteti magát az ember.”
   E szikár mondatok arról árulkodnak, hogy önéletrajzi regény terve foglalkoztatta, és ezt bizonyítja egy más helyen fellelhető jegyzete is, miszerint: „egész életem tapasztalata regényekben (Betegség – Utazás a k. körül), így tovább: szerelem: (Utazás a szívem körül)”2. És hogy Karinthy példája (egyre idősödve bevallottan önéletrajzi regényt/regényciklust tervez) nem egyedüli eset a magyar irodalomtörténetben, arra bizonyíték Kosztolányi Dezső Mostoha című szintén önéletrajzi ihletésű regénye, amely szintén töredékben maradt, vagy Juhász Gyula Egy lélek útja önmagához, Emléktémák vagy Az író lelke című „írásai”, amelyeknek csak ötlet-jegyzeteit ismerjük.)
   Egy életműről nyilatkozni filológiai vizsgálatok nélkül – véleményem szerint – nem vezet pontos eredményhez. A Karinthy-szakirodalom a Capillária című regényt 1921-es műnek tartja, pedig valójában 1918-ban kezdte el folytatásokban közölni az Esztendő című folyóiratban, és akkor hagyta félbe, amikor 1918 októberében a spanyolnátha-járvány végzett első feleségével, Judik Etellel. Ugyanebben az időben félbehagy egy másik nagyobb lélegzetű művet: a Pesti Naplóban (szintén Hatvany Lajos lapja ekkor) már egy éve közli előbb aláírás nélkül, majd „K.” aláírással A feleségem beszéli című karcolat-sorozatát. (A sorozatot az elmúlt évtizedben kiadták könyv alakban – sajnos hiányosan, nem mindegyik közleményt véve fel a gyűjteménybe.) A magyar irodalom szerencséjére a Capilláriát Karinthy végül is befejezte, de ezeknek a zavaros éveknek (világháború elvesztése, spanyolnáthajárvány, őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, trianoni szerződés) a termése – mások életművéhez hasonlóan – még csak részleteiben ismert.
   A ma olvasható Karinthy-életmű tehát csak torzó, igaz, márványból, de ebben sajnos nem egyedi jelenség.
   Dolgozatomban ennek a torzóvá válásnak vázlatos áttekintése mellett a költői oeuvre részletes vizsgálatát kísérlem meg, egy – véleményem szerint téves szerkesztői elgondolásra épített Karinthy-verseskötet – apropóján.   

   Az irodalmárnak könnyű – és talán unalmas – dolga lenne, ha csak az alkotó és a befogadó alkotná az irodalomrendszert. De mivel ez a szövegteremtés, a közvetítés, a befogadás és a feldolgozás folyamatából áll, eltéréseket figyelhetünk meg az írói szándék és az olvasó kezébe került szöveg között. Hiszen az elsőben az írói kódok, a másodikban a cenzori kódok, a harmadikban az olvasói kódok, míg a negyedikben a kritikusi kódok működnek. Vizsgálatunk a második alegységre összpontosul: hogy miképpen jut el az írói alkotás az olvasóhoz. Hiszen a közvetítés folyamata – „Az irodalmi közvetítés cselekvése az a cselekvés, amely során egy irodalmi közvetítő (gépíró, szerkesztő, lektor, cenzor, nyomdász stb.) egy irodalminak tekintett szöveget (nyelvi kommunikát-bázist) egy tőle vizuálisan általában eltérő, konvencionálisan azonban általában el nem térő szövegre (kommunikát-bázisra) visz át, és ezt az irodalmi kommunikáció valamely más résztvevőjének rendelkezésére bocsátja, vagy megakadályozza, hogy ez a szöveg bekerüljön az IRODALOM-rendszerbe”3 – magában foglalja annak a lehetőségét, hogy az irodalmi közvetítő megakadályozza a szöveg bekerülését a rendszerbe.
   Karinthy esetében ez kétféleképpen történt: írása vagy ténylegesen nem, vagy az alkotói szándéktól eltérő minőségben került be a Karinthy-„rendszerbe”.
   Mert egy életművön háromféle cenzori alkód változtathat: a politikai, a poétikai-esztétikai és az öncenzúra. Ez utóbbi nyilvánvalóan csak a szerző életében valósulhat meg; Karinthy Frigyes munkásságának eltorzításában az első kettő funkcionál(t), közülük is főképp az első. 1945, illetve 1948 után elsősorban politikai okok miatt csonkult a Karinthy-életmű, de van eset arra is, hogy poétikai alkódok által lett „rövidebb”. Legbeszédesebb példája ennek Az emberke tragédiája című költemény – a dolgozatban részletesen tárgyalt – sorozatos metamorfózisa, de ilyen az Összegyűjtött versek című kiadvány is: nem tudni, mit, miért és hogyan válogatott bele a szerkesztő.4
   Nézetem szerint textológiailag jóformán csak azok a Karinthy-kötetek a helytállóak (ill. ezek hasonmás kiadásai), amelyek még 1938. augusztus 29-e előtt, tehát a szerző életében jelentek meg. Melyeket még látott, és talán korrektúrázott is. (Azért a bizonytalanság, mert Karinthy Frigyes levelezését egészében nem ismerjük. Részletek, válogatások ugyan megjelentek belőle, például a Kiadatlan naplója és levelei vagy a Naplóm, életem kötetekben, de az összegyűjtött kiadás még várat magára. Így nem tudjuk, hogy kiadóival milyen viszonyban állt; hányszor kért korrektúrát, mennyire volt döntő szava egy-egy kötetének külső formájában stb.)
   Karinthy későbbi kiadói a sajtó alá rendezés és szerkesztés során több helyen változtatnak az életművön: jelölve vagy jelöletlenül csonkítanak, tudatosan vagy figyelmetlenség miatt kihagynak, átcsoportosítanak írásokat stb. Az így „sajtó alá rendezett” kötetek szerzője, megítélésem szerint, már nem egészében Karinthy Frigyes, hanem a szerkesztő.
   Karinthy első posztumusz kötete az Üzenet a palackban című, második versgyűjteménye volt. Ezt azonban még a költő állította össze, hűen tükrözi a szerzői-szerkesztői elgondolást.
   A második viszont már megkérdőjelezhető hitelű: az Ascher Oszkár által sajtó alá rendezett Kiadatlan naplója és leveleiből hiányoznak bizonyos részek; igaz, az írások közé „szőtt”, tipográfiailag elkülönített jegyzeteiben a szerkesztő jelzi ezeket: kihagyta például a napló 1918. november 23-i bejegyzése után a krokitémákat, bár az 1919. január 13-i sorok utáni „Novella-témát” közli. Több ilyen példa említhető; érdekes filológiai adalékkal szolgálnának a napló utolsó – októberi – sorait követő jegyzetek is: a félbehagyott Capillária folytatásának vázlatai. Viszont a szerkesztő felvesz a kötetbe verseket is, igaz, nem mindet közli egész terjedelmében. Ascher érdeme tagadhatatlan: olyan Karinthy-dokumentumokat jelentetett meg, amelyek azóta a Karinthy-kutatásnak forrásértékű részei.
   A következő nagyobb terjedelmű szövegkiadás a szintén Ascher által közzétett Az emberke tragédiája. A mű 1946-ban jelent meg, és érdekessége, hogy nem egészének Karinthy Frigyes a szerzője; „a csonkán fennmaradt kézirat kiegészítő részeit írta KARINTHY FERENC”, írja a szerkesztő a jegyzetben. Karinthy Ferenc betoldásait dőlt betűvel szedték, elkülönítendő az apa versszakaitól. (Ezt a megjegyzést és tipográfiai megoldást – mint látni fogjuk – a későbbi kiadások nem mindig teszik meg.)
   A második világháború és a politikai rendszerváltás után a Karinthy-életmű csonkításában a politikai cenzúra dominált. Egy ilyen esetre Szörényi László is felfigyelt: „[Karinthy] A Tanár úr kérem című kötet Reggel hétkor című fejezetében nem kevesebbet mert állítani, mint hogy Magyarország és Szerbia határos! Sőt, nyilvánvaló szándékossággal ezen a rágalmon nyargal az egész írásban, és nem restelli egy álomleírás és földrajzóra ürügyén folyton harsogtatni! Sajnos, nem is kell folytatnom, hiszen szinte az egész olvasóközönség ismeri ezt az ocsmányságot, elsősorban a fiatalság! Mert bármennyire is szégyelljük, meg kell mondanunk, hogy a Móra Kiadó folyton így adja ki a Tanár úr kérem! szövegét, sőt – közös kiadások révén – még a szomszédos baráti kárpátukrán nép körében is így terjeszti! (Lásd például Móra–Kárpáti Kiadó, Budapest-Uzsgorod 1971. 20–23. l.) No de él még Bánk, azaz a Szépirodalmi Kiadó, amely nemcsak a Bánk bánt, hanem a Tanár úr kéremet is átigazíttatta. Mint e mű szerzőjétől tudjuk, drámát legjobban Shakespeare, poloskát legjobban Dietrichstein írt. Hozzátehetjük: és Karinthyt legjobban Ungvári írt. Ungvári Tamás ugyanis, aki »mérvadónak az Atheneaum 1928-as tízkötetes Karinthy-sorozatának verzióját« tekintette, s »a szöveget is ennek alapján« közölte (Heuréka, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975. 484. l.), átírta – minden jelzés nélkül – Magyarországot és Szerbiát Dániára és Norvégiára!”5 És ráadásul Magyarországot a Balti-tenger hullámai mossák Románia helyett... Nem szándékozom vitatkozni Szörényi Lászlóval, de nem Ungvári Tamás fedezte fel a spanyolviaszt: megtette már előtte Vajda Miklós is. Az általa „sajtó alá rendezett”, kétkötetes Cirkusz (1956) már így tartalmazza az elbeszélést. Viszont ez a kiadás – amellett, hogy más novellák, cikkek mellett közli a teljes Utazás a koponyám körült – a versekből már válogat. De a válogatási elv nincs feltüntetve.
   A Tanár úr kérem sorsa azonban nem maradt ennyiben: a Karinthy halála utáni első életműsorozat sem hagyta változatlanul a szöveget; ez ugyan nem hamisít, hanem rövidít. Az 1958-ban megjelent edíció (Az egész város beszéli című gyűjteményes kötetben) igencsak torzó képet ad az elbeszélésciklusról: a tizenhat részből négyet – Bevezetés, Reggel hétkor, Magyarázom a bizonyítványom, Hazudok – minden jelzés nélkül elhagy. S hogy miért tett így a szerkesztő, Abody Béla? Talán, hogy ne ábrándozzunk saját gyermekkorunkról, ne vágyódjunk el a jelenből, Szerbia már nem szomszéd ország, Jugoszlávia az, ne magyarázzuk a bizonyítványunkat, inkább tanuljunk és a főleg ne hazudjunk, még ha az művészetet (és írót) szül, mert hazudni nem szép dolog.
   Ascher Oszkár, Vajda Miklós, Abody Béla és Ungvári Tamás neve mellé kerüljön egy újabb „sajtó alá rendező”: Szalay Károly. Habár 1961-ben megjelent Karinthy-monográfiája ma is a legteljesebb életrajz, az általa „válogatott” Naplóm, életem című kötet is hiányos. Politikai cenzori kódok alapján csonkultak Karinthy írásai, és Szalay a jegyzetekben két helyen utal is erre: először a Karinthy Frigyes notesze kapcsán: „A szöveget a Karinthy Frigyes notesze címen, 1927-ben megjelent mű alapján közöljük. Csak néhány aforizmát hagytunk el.” A Karinthy életében megjelent kötet ismeretében azt is tudjuk, hogy ez a „néhány” mit takar. Amely aforizmák kimaradtak: Történelmi materializmus, Mindnyájunkat érhet baleset, Borbély, az Optimisták második része, és Szép Ernő harmadik „Kratfausdruck-ja”. (Utóbbi két esetben a szerkesztő értelmesre javította a szöveget: az Optimistákból Optimista lett, „...Szép Ernőnek három Kratfausdruck-ja...” helyett „...Szép Ernőnek két Kratfausdruck-ja...”.) Ezek mellett három helyen megcserélték – akár oldalnyi távolságokat is áthágva – az aforizmákat, máshol a tördelést változtatták meg. Valószínűleg tipográfiai okok miatt. A másik jelzett kihagyás: „Alföld, negyven fok. Útinapló. (Szolnok, Orosháza, Békéscsaba.) A Szegedre vonatkozó részt elhagytuk.”6 A Pesti Napló hasábjain, 1931. július 7-én megjelent cikkből valamivel több mint két flekknyi szöveg tűnt el. (1981-ben jelent meg egész terjedelmében az Ungvári szerkesztette Idomított világ című kötetben.)
   A következő életműkiadás is csonkít. Idéztük Szörényi László észrevételét a Heuréka című kötettel kapcsolatban; felmerülhet bennünk, hogy az eset nem egyedi, és a sorozat más darabjai is hasonló módon csorbultak. A Címszavak jegyzetében a következő mondatot olvashatjuk: „Négy cikkéből egy-egy mondatot kihagytunk: feleslegesen sértené a szomszéd népek érzékenységét.”7 A négy cikk közül csak kettőt találtam meg; a cenzúrázott cikkek címei nem tüntették fel, viszont az írásokban alkalmazzák a hagyományos törlésjelet ([…]). Az általam megtalált két kihagyás az Állami propaganda és a Kassa, Eperjes, útinapló című cikkekben szerepel. Ekkor még 1980-at írtunk. Ezután egy évvel a sorozat következő kötetének jegyzetében már ez szerepel: „Nem tartottuk szükségesnek szövegének retusát egy-egy kijelentése miatt: szerzőjük sajátos magatartásából és a kor szelleméből fakadtak. Karinthy egy virtuális polgári eszméhez fellebbezett az akkori alternatíváival szemben, s ennek a nemes gondolatnak az ellentmondásai csapódtak le cikkeiben is.”8 A politikai enyhülés jele már ez. Erre utal az is, hogy Ungvári helyreállította az Alföld, negyven fok című, korábban csonka cikk mellett a Noteszt is: a Címszavak első kötetében közölt szöveg ismét az 1927-es állapotot tükrözi – mégpedig pontosan.   

   De a Karinthy-életmű nem csak a saját műveket illetően csonka.
   A Gulliver's Travells első teljes fordítása 1914-ben jelent meg, Karinthy Frigyes tollából. Ő elhagyta a swifti regény első két részét: a „A letter from capt. Gulliver to his cousin Sympson” és a „The publisher to the reader” című előszavak hiányoznak a fordításból, tehát csak magát a történetet, a csudás utazást olvashatták akkor.9 Később pedig már azt sem: a Gulliverből gyerekkönyv lett. (Később képregény, diafilm, rajzfilm, matiné előadás...) A Móra Ferenc Könyvkiadó kiadványának olvasói egy csonka Gulliver-történetet olvashattak.
   1954-ben Vajda Endre „sajtó alá rendezte” Karinthy fordításának első részét, amelyben Gulliver a törpék országába jut el. Amellett, hogy itt is hiányzik Gulliver levele és a kiadó előszava, egyéb rövidítéseket is felfedezhetünk: a kilenc helyen történt – mondatnyi terjedelmű kihagyástól az oldalnyiig – „törlés” miatt körülbelül öt gépelt oldalnyi szöveg hiányzik az új edícióból. Az ifjúságnak szánt változat szót sem ejt arról, hogy a bor milyen kiválóan alkalmas tűzoltásra, nem szól Isten létezéséről, a Bibliáról, arról, hogy az emberek és az állatok szeretkeznek, hogy a szexuális élet elsődleges célja az örömszerzés, nem ismeri a féltékenységet... Politikai és erkölcsi cenzori kódok sejthetők a háttérben. Azonban nem csak kihagyott, át is írt. Ami például Karinthynál így szól: „jövedelmem kezdett megcsappanni, lelkiismeretem pedig nem engedte meg, hogy társaim módjára, gyanús mellékkeresettel kísértsem növelni”, Vajdánál már mint „gonosz praktikákkal” szerepel.10 A „gyanús mellékkereset” akkoriban „ismeretlen” fogalom volt.

   Az eddigiekben arra kívántam rávilágítani a Halász Lajos szerkesztette verseskötet ismertetése előtt, hogy amit az editor tett, egyáltalán nem előzmény nélküli. Úgy is lehet fogalmazni, ő csak visszatért a régi hagyományokhoz.
   A címlap szerint Karinthy Frigyes összegyűjtött verseit olvashatjuk a kötetben.
   Azonban azt átlapozva három kérdés merülhet fel. Ki az a „Karinthy Frigyes”? Mit jelent az „összegyűjtött”? Mik azok a „versek”?
   Az első kérdést azért tartottam fontosnak feltenni, mert úgy tűnik, a válasz nem egyértelmű. Tény, hogy Karinthy Frigyes az az ember volt, aki 1887. június 25-től 1938. augusztus 29-ig élt, viszont ha a költő Karinthy Frigyesről beszélünk – márpedig arról –, akkor a gyermek Karinthyt is annak tartom, a felnőttet is, és a haldoklót is. Mert a kötet nem tartalmazza például a zsengéket. Pedig Karinthy Frigyesnek két gyermekkori naplóját is ismerjük, melyeket olvasva megfigyelhetjük: a gyermek Karinthy költőnek készült.11 E versek közül most csak kettőt idézek: az első az 1899. december 15-i jegyzetben olvasható, s humora már vitathatatlanul előrevetíti az érett Karinthy sziporkáit, nyelvi leleményeit:

   Egyszer volt egy geissen kecske
   Ez lement a garten kertbe
   Megette a kraut káposztát
   De kijött a gertner kertész
   Levágta a fusszenlábát
   Szegény kecske krankbeteg lett.

   A másik – amely 1900. február 6-án született, az új évszázad második Karinthy-verseként – már a saját műhelygondjaival vívódó, tapasztalt és megfáradt költő hangján szólal meg, egyszersmind tematizálva a versírást mint alkotó-aktust, az alig tizenéves Karinthy múltba visszatekintését, nosztalgikus visszavágyódását:

   Régi idők formulája
   Szomorúan emlékszem rája
   A midőn még vidám kedvel
   Verset irni csengő rimmel
   A tollamból csak ugy csúszott
   A papiron végig kúszot
   Eltüntek már – itten álok
   S ha csupacz gérbicczé válok
   Se tudok már verset irni...
   No nem lehet ezen sirni?

   A két naplóban – melyeket 12–13 éves korában írt Karinthy – 34 vers, egy fordítás és egy francia – de rímes – nyelvgyakorlat olvasható. De csak itt; ezeket a zsengéket, rögtönzéseket nem tartja számon egyik Karinthy-verseskötetet szerkesztő sem. Úgy tűnik, a költő csak akkor lesz azonos a saját neve által jelölt személlyel, ha már felnőtt.

   Ezen a helyen tekintsük át Karinthy Frigyes versesköteteit: első gyűjteményként 1930-ban jelent meg a huszonhárom verset tartalmazó Nem mondhatom el senkinek. Második kötete, az Üzenet a palackban (1938) újabb húsz verset foglal magába. Ezek alapján elég szerény méretűnek tűnik a költői életmű: mindössze negyvenhárom vers, az újabb kiadások szerint körülbelül 140–150 lapnyi.
   1946-ban lát napvilágot a csonkán fennmaradt vers, Az emberke tragédiája.
   1956-ban a kétkötetes Cirkusz; amely tizenhat verset talált érdemesnek arra, hogy az olvasókhoz eljusson.
   1957-ben jelentősen változott Karinthy Frigyes költeményeinek összessége: a Számadás a tálentomról címmel megjelent, Abody Béla által szerkesztett válogatás ugyan nem közöl minden verset a két Karinthy összeállította kötetből, de jó pár önálló költeményként is értékelhető stílusparódiát átvesz az Így írtok tiből.
   Ezek után került forgalomba az életműsorozat darabjaként – Ungvári Tamás szerkesztésében – a Nem mondhatom el senkinek című kötet, amely elhagyja ugyan a paródiákat (külön két kötetben, az eddigi legteljesebb gyűjteményben közli őket), viszont adja a Vérmező, 795. május című korai – 1906-ra datált – művét Karinthynak, amelyből három versszak Martinovics címmel a Nyugatban is megjelent. A korai vers mellett két ciklusban (Versek, dalok; Költőkből) közli Karinthy alkalmi rögtönzéseit, játékait, illetve fordításait.
   1996-ban jelent meg a Halász Lajos szerkesztette gyűjtemény.
   1998-ban adta ki a Magyar Könyvklub a Nem mondhatom el senkinek című gyűjteményt, melynek borítóján még annyi olvasható: „Versek”; Bán Zoltán András válogatta és szerkesztette. A százkilencvenegy lapos kötet újféle szerkezettel próbálkozik: első helyen a teljes Martinovics című verset közli, majd a két megjelent kötet anyagát adja. Pontosan úgy, ahogy azok megjelentek: tehát az elsőben (újra) ott van a Martinovics külön megjelent három versszaka, valamint a fordítások is itt szerepelnek: hiszen ezeket Karinthy is egyenértékűnek tekintette saját verseivel. A versek után a már ismert hátrahagyottak, majd válogatott paródiák következnek: anyaga nagyjából azonos a Halász-féle kötettel, a változás mindössze annyi, hogy Karinthy sorrendjében állnak, valamint, hogy nem szerepel benne a Petőfi-féle és Az emberke tragédiája. Az igaz, hogy a Zápolya úr vallatása című Ady-paródiánál nincs jegyzet, miszerint Karinthy azt Kosztolányival közösen írta (a vers a Kosztolányi-kötetekben is megtalálható), de mindenféleképpen értékes edíció: nem hivalkodik „összes” vagy „összegyűjtött” jelzővel; bevallottan válogatott kiadás. És – még egyszer hangsúlyozom – Karinthy elképzelése szerint közli a verseket.
   De visszatérve a korábban feltett kérdésekhez: mit jelent Halásznál a címbeli „összegyűjtött”?
   Az „összegyűjtött” sohasem azonos az „összessel”. Valódi összes nem létezik; sohasem tudhatjuk, hogy minden írást ismerünk-e; bármikor előkerülhet egy újabb, eddig lappangó kézirat, illetve publikáció. Irodalmi, irodalomtörténeti folyóiratokban időről időre találkozhatunk ezek közlésével.12 Valós egészükben tehát nem ismerhetjük az életműveket. Az azonban egyáltalán nem következetes, hogy az egyszer már „felfedezett” és szaklapban vagy kötetben publikált verseket miért nem közli a szerkesztő az „Összegyűjtött versek”-ben. Hiszen már Karinthy is felvett nem-verses köteteibe verseket. A már többször említett Noteszben is olvashatunk egyet:

   Hála

   Tért, tért nekem! – kiáltott forrva, mélyen
   A nagy költő, egy ihletteljes éjen,
   Aztán meghalt, bár mondták neki „éljen!”
   S kivánták néki mindenekfelett –
   De óhajtása teljesitve lett,
   Róla nevezte el
      Fővárosunk a Lókupec-teret.

   Ez csak egy példa. A Karinthy-kötetekben közel kétszáz vers, illetve „versike” olvasható, melyek eddig elkerülték a szerkesztők figyelmét. (Megjegyzem, ezek nagy része betétvers, néha csak rímpár vagy pár soros kis vicces-lírai szösszenet.)
   Az 1938-as Kiadatlan naplóban és levelezésben Ascher Oszkár negyven versre ugyancsak utal, de közli Karinthy utolsó, töredékben maradt költeményét. Diákkori versei közül kettőt teljes terjedelmében, négyet részben ad közre; a négy részlet egyike facsimile olvasható. Ezek az ismert/ismeretlen versek jelentős árnyalattal járulhatnak hozzá Karinthy Frigyes költészetének megítéléséhez. Példának csak a töredékben maradt – hattyúdalként is olvasható – költemény:

   KEVERT SOROK
   (Költő a XX. században)
   

   Ezerkilencszáztíz elején terveztem írni egy ódát
   Ma reggel eszembe jutott és ennyi lett az egészből
   Már nem írom meg többé és erről adok hírt
   Huszonkétéves voltam, jöttem este gyalog
   Rákos felől részegen daltól és szerelemtől
   A Halley-üstökös csóvája ködlött az égen
   Blériot gépe reggel elhagyta a párizsi földet
   Gondoltam Hutten Ulrikra, ó század, micsoda mámor

   Ungvári Tamás sem vette fel ezeket az életműsorozatban megjelent kötetbe, mint ahogy azokat a gyerekkori zsengéket sem, melyek először a Naplóm, életemben jelentek meg. Viszont az ugyancsak általa szerkesztett Idomított világban közöl három verset. Ezek közül az első „a tizenegy éves Karinthy verse”, amely a Színházi Élet 1930-as évfolyamának 52. számában jelent meg, a második egy társszerzőkkel írt aktuális vers, a harmadik pedig egy önállóan szerzett politikai vers – a sajtó alá rendező ezeket a publicisztikai írások közé sorolta, ezért nem a költemények között, hanem a cikkek gyűjteményében közli őket.
   A rendszerváltás után alakult új kiadók sorra jelentették meg az olyan Karinthy-köteteket, melyekben újabb és újabb Karinthy-kutatók jelentkeztek „kötetben eddig még meg nem jelent” szövegek kiadásával.13 Ezek közül kettő verseket is közöl: a Felvesznek a csecsemőklinikára (1992) tíz, kötetben először napvilágot látó verset ad közre. Lírai rögtönzések, fiatalkori zsengék, kuplék, sanzonok ezek, de egy – a Karinthy témafeldolgozásának és költészetének fejlődését tanulmányozni szándékozók számára – igazi unikum is van köztük: ebben a kötetben jelent meg A napba néző kis csibe című, 1906-os datálású fiatalkori írás, amely a Kiadatlan naplója és levelezéséből már ismert, 1902-re datált A kis csibe újraírt változata. (Az 1915-ben megjelent Két hajó című Karinthy-novelláskötet tartalmazza az érési és témafeldolgozási folyamatot lezáró A vak csibe című novellát; a gyermekkorban megélt élmény – a csibe halála – a két versben még akaratlan nevetést fakasztott belőle; az – ironikus olvasatot is felkínáló – novella elbeszélőjéből viszont már könnyeket.) A másik, verseket is közlő kötet, a Kísértetek és szellemek (1992) Karinthy Frigyes 1912 előtt írt, de az 1912-es vagy ezt követő paródiagyűjteményeibe fel nem vett karikatúráit tartalmazza. Ezek közül hat verses.
   S ha már a paródiák ismét szóba kerültek: az Ungvári szerkesztette kétkötetes Így írtok tiben a Magyar antológiaKöltészet cikluson kívül ötvennél is több vers, versszak vagy rímpár található, amelyet Halász Lajos nem közöl a versparódiák között. Külön említést érdemel a Gyóni Géza-karikatúra, amely négy teljes versből áll, a Defoe-paródiában szintén olvashatunk kettőt (az egyik Ady-paródia), a Kínai vers paródiáinak miniciklusa, A költészet és a tudomány kapcsolatának karikatúrája és a „Kosztolányi Dezsőnek szeretettel” ajánlott, kilenc részből álló paródia (Európai versikék, részben japán módra).
   Miként Karinthy-vers a más műfajú írásokat közlő kötetekben is előfordulhat – két versszösszenet található például a Szavak pergőtüzében című publicisztika-gyűjteményben –, úgy nemcsak gyűjteményekből „kerülhetnek elő”, hanem monográfiákból is. Kosztolányiné egy – a tizenhárom éves Karinthy írta – verset közöl, Frátert Zoltán pedig három zsengét.14
   Hogy a verseskötet-szerkesztők miért nem vették ezeket figyelembe? Talán mert ők csak gyűjtöttek. Verset gyűjteni olyan, mint gombát szedni: nem mindent, csak a szépet – és főleg az ehetőt. Biztos lelőhelyekre jártak, nem nézelődtek, vagy ha meglátták is a kisebb terméseket, nem vették fel őket kosarukba.

   A harmadik kérdés tehát: mi is az a „vers”?
   Az eddigi szerkesztőknek megoszlott a véleménye ennek fogalmáról: Abody Béla, Halász Lajos és Bán Zoltán András a paródiákat is annak tartja, Ungvári Tamás nem. A zsengéket, töredékeket, rögtönzéseket, más szövegekben előforduló versbetéteket, verses jeleneteket egyikőjük sem. Az tehát a Karinthy-vers, amit a szerkesztő annak talál. Nem az irodalom „írja” az irodalomtörténetet; az irodalomtörténész az irodalmat.
   Véleményem szerint mindazok az írások, melyekre utaltam, és amelyeket az Abody–Ungvári–Halász hármas (Bán Zoltán András nem tartozik a csoportba: ő bevallottan csak válogatott) nem vett fel az összegyűjtött kötetekbe, igenis beletartoznak Karinthy Frigyes költészetébe. Velük együtt többszörösére nőne az amúgy meglehetősen vékonyka kötet. Talán nem lenne annyira sűrű az esszencia, de hogy természetesebb alapanyagokból készülne, az bizonyos. Mert Karinthy írt fiatal korában is nagyon jó verseket, és írt érett korában is gyengébbeket. Írt hosszabbakat, írt rövidebbeket. Írt a maga és a költészet örömére, és írt pénzért. Írt filozófiai költeményt, írt reklámot. Karinthy Frigyes minden esetben verset írt. Igaz, egyiken-másikon hetekig dolgozott, másokat pedig pár perc alatt kent le a kávéházban. S mert költő (is) volt, ezeket nem szabad elvenni tőle.
   Pedig ezzel már kortársai is megpróbálkoztak: bár az 1942-ben megjelent, Horváth János szerkesztette Magyar Versek Könyve előszavában ezt olvashatjuk: „Az 1937 óta eltelt idő sok jeles költőnket kiragadta az élők sorából, s az ő hagyatékuk is illő helyet követel a maga számára gyűjteményünkben”,15 Karinthy Frigyes mégsem került a reprezentatív válogatásba. Ellenben Papp-Váry Elemérné (szül. Sziklay Szeréna, 1881–1923) igen, mégpedig a Hitvallás című versével; róla Horváth a Jegyzetekben ennyit közöl: „Nevét idézett versével örökítette meg.” Karinthynak – úgy látszik – egyetlen verse sem éri el ezt a színvonalat. Megmérettetett, s könnyűnek találtatott.
   De valójában? Péchy Blanka 1921. április 16-án, a Zeneakadémián tartott szavalóestjén Babits Mihály, Heltai Jenő és Karinthy Frigyes verseit szavalta. A versek előtt Tóth Árpád mondta a bevezető mondatokat a költőkről. Karinthy méltatását így fejezi be: „…ha az irodalomtörténet Stanly-jei majd forrás után fognak kutatni, megtalálják azt egy őserdei frissességű, mély és nemes emberi lélekben, amelyben a szépségek trópikus pompája izzik, s a jóság elemi szélzúgása zeng, egy költői mélységű lélekben, akit Karinthy Frigyesnek hívnak. Ez a lélek utóbb tökéletes lírai megnyilatkozásokban tárult föl, s csak sajnálhatjuk, hogy külső okok kényszerítő hatása alatt ezeknek az értékes megnyilatkozásoknak a száma oly kevés, és Karinthyt mint lírikust, valósággal újra meg újra fel kell fedeznünk. Verseiből titáni hév csap felénk, a diákos nagyotakarásnak nemes művészetté szublimálódott formája, vágyódás a lehetetlen, el nem érhető nagyszerűségek után, melyekért pedig egyedül érdemes élni.”16 Mondja mindezeket Karinthy első verseskötetének megjelenésénél majd' egy évtizeddel korábban. És Tóth Árpád nincs egyedül véleményével. A Nem mondhatom el senkinek előtt Juhász Gyula is hasonlóképpen vall a költő Karinthyról: 1929 januárjában Szakállszárító című sorozatában jósolja meg, hogy „[Karinthy] Mint lírai költő külön fejezetet fog kapni a magyar irodalom történetében. Ő a mi modern versírásunk Strindbergje. És Lindbergje. Verseiben a lélek motorja berreg és a gondolat alpesi levegője csap felénk. Pilóta-poéta.”17
   Hogy Horváth Jánosnak vagy a két „kollégának” volt-e igaza, egyéni megítélés kérdése. Karinthy verseit lehet szeretni, és lehet nem szeretni. A véleményformáláshoz azonban ismerni kell őket, és bár a Halász Lajos által szerkesztett kötet is hozzájárul ehhez, véleményem szerint téves utakon jár.

   Halász megtartotta az Ungvári szerkesztette edíció ciklusait, és amellett, hogy a Vérmező, 795. május című verset mint zsengét hátravetette, egy újabb ciklussal bővítette a kötetet; az Így írtok ti versparódiáival. A karikatúrák viszont a parodizált szerzők alfabetikus sorrendjében állnak, felborítva ezzel Karinthy szerkesztői elképzelését. Gábor Andor nevét és Karinthy róla írt paródiáját azonban hiába keressük a kötetben – Halász elhagyta azt. Pedig 1912-ben az Így írtok ti éppen Gábor Andornak ajánlva jelent meg. Bekerült viszont a Petőfi-féle című gyerekkori paródia, amelyet Ascher már közölt a Kiadatlan naplójában és leveleiben; Halász tehát ismeri e kötetet, mégis csak ezt az egy verset veszi át belőle.
   E változásokat akár a Tartalomból is tudhatjuk. A kötet utolsó előtti verse, Az emberke tragédiája azonban tüzetesebb vizsgálódásra késztet. A vers első megjelenésekor (1946) még jelzik, hogy a Karinthy Frigyes csonkán fennmaradt kéziratát kiegészítő dőlt betűs részek Karinthy Ferenc tollából származnak, Ungvárinál viszont már csak a tipográfiai elkülönítés van, a szerkesztői jegyzet hiányzik; az olvasó nem tudja, miért kurziválták az egyes részeket. 1992-ben egy Így írtok ti kiadásban újabb szövegváltozat jelent meg: a szövegromlás (szövegrontás) miatt itt nincs dőlt betűs szedés, ellenben a kötetvégi jegyzetben a sajtó alá rendező, Fazekas István közli, hogy Karinthy Ferenc egészítette ki apja töredékes kéziratát. De hogy mely részeket költött Frigyes és melyeket Ferenc, nem derül ki. Halász Lajos viszont minden eddigi változathoz képest „újít”: nála mind a kurziválás, mind a jegyzet hiányzik. Ezek szerint az egész verset Karinthy Frigyes írta. Karinthy költészetét tehát nem csak csonkítani, de bővíteni is lehet.
   Esetlenségei mellett azonban erénye is van a kötetnek: a sorozatosan Labda címmel újraközölt vers címét visszaállította a Karinthy jellegzetes írásmódját tükröző eredeti változatra: a vers új-régi címe ismét Lapda lett. Ez viszont nem ellensúlyozza a korábban vázolt szerkesztői tévedéseket. A kötet a népszerűsítő kiadványok szintjén áll (bár keménykötése ellentmondana ennek), de éppen emiatt kell vele óvatosnak lenni: „tömegolvasásra” (is) csak szöveghű, pontos közlést lehetne adni.

   Az általam ideálisnak elképzelt kötet a kilencvenes években elterjedt újféle szerkesztői elv alapján készült kötetek szerkezetét venné át, illetve Karinthy esetében – akinél a paródia ugyanolyan színvonalon áll, mint a „komoly” vers – bővítené ki. Tehát:

I. VERSEK
   – Kötetben megjelentek (1930, 1938)
   – Zsengék és hátrahagyott versek (1898–1909)
   – Hátrahagyott versek (1909–1938)
   – Kuplék, sanzonok, aktuális versek, rögtönzések
   – Töredékek
   – Betétversek

II. PARÓDIÁK
   – Kötetben megjelentek (1912–1938)
   – Hátrahagyottak (1906–1938)
   – Töredékek
   – Betétparódiák

III. FORDÍTÁSOK ÉS ÁTÍRÁSOK18

   Véleményem szerint egy ilyen, teljességre törekvő és kritikai igénnyel szerkesztett kötet – azon túl, hogy forrásértékű közléseivel új alapot teremtene Karinthy költői munkásságának megítélésében – tükrözné a költő Karinthy Frigyes igazi arcát. Babits is azt vallotta a Nem mondhatom el senkinekről írt kritikája bevezetőjében: „Néhányan, akiknek a magyar vers szívük ügye volt, tudtuk azt és számon tartottuk, hogy Karinthy, évek során elszórva, egypár olyan verset írt meg, melyek a mai magyar költészet legjobb alkotásai közt is büszkén állnak; s úgy vártuk e könyv megjelenését, mint egy becses ajándék birtokbavételét a szerencsés megajándékozott.”19

   1 Karinthy Frigyes: Ötéves terv. In: Uő.: Kiadatlan naplói és levelei. Bp., 1938. 88. S. a. r.: Ascher Oszkár
   2 Karinthy Frigyes: Mire a karmok kinőnek. In: i. m.: 127–130.
   3 Odorics Ferenc: A konstruktivista irodalomtudomány vázlata. In: Odorics Ferenc – Kovács Sándor sk.: Posztmagyar. Szeged, 1995. 59.
   4 Karinthy Frigyes: Összegyűjtött versek. Nippon Kiadó, hn., 1996. Felelős szerkesztő: Halász Lajos. Az utószót írta: uő.
   5 Szörényi László: Szöveggondozásmagyar módra (Delfinológiai vázlat.) In: uő.: „Multaddal valamit kezdeni”, Bp., 1989. 275–276.
   6 Karinthy Frigyes: Naplóm, életem. Bp., 1964. 820., ill. 826. S. a. r.: Szalay Károly. Kiemelések tőlem – B. T.
   7 Karinthy Frigyes: Címszavak a Nagy Enciklopédiához. Bp., 1980. 386. S. a. r.: Ungvári Tamás. Kiemelés tőlem – B. T.
   8 Karinthy Frigyes: Idomított világ. Bp., 1981. 351. S. a. r.: UNGVÁRI Tamás. Kiemelés tőlem – B. T.
   9 Dolgozatom írásának ideje alatt a következő angol nyelvű kiadványt használtam: Gulliver's Travels and Other Writing by Jonathan Swift. 1986. New York, Bantam Books.
   10 Swift, Jonathan: Gulliver utazása Lilliputban. Ford.: Karinthy Frigyes. S. a. r.: rendezte: Vajda Endre. 1954. Bp. 20., ill. 8. Kiemelés tőlem. – B. T.
   11 Karinthy Frigyes: Gyermekkori naplók (1898–1899, 1899–1900), hn., 1987. S. a. r.: Szalay Károly. (Az olvasat mellett megtalálható a kiadványban a két napló facsimile kiadása is. A naplók szövege korábban már megjelent a Naplóm, életem című kötetben is.)
   12 Azonban nem csak szaklapokban. Gréczy Zsolt a Magyar Hírlap 2001. március 12-i számában publikált cikkében (Ismeretlen Karinthy-vers került elő) közli a Nyitott szemek c. verset, amely a Munka c. irodalmi folyóirat 1910. december 24-én megjelent első és egyetlen számában látott napvilágot. A vers maga nem tartozik a legsikerültebb Karinthy-költemények közé, de a Martinovics c. verssel való hangulati rokoníthatósága miatt fontos szerepet tölt be az életműben.
   13 Köztük elsősorban Urbán V. Lászlót kell megemlíteni, aki több kötetet szerkesztett ebben az időszakban, bár szövegközlései nem mindenhol pontosak.
   14 Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről. hn., 1988. S. a. r.: Kovács Ida. 20., ill. Fráter Zoltán: Mennyei riport Karinthy Frigyessel. Bp., 1987. 135–137.
   15 Magyar Versek Könyve. II. bővített kiadás, Bp., 1942. 5. Szerk.: Horváth János.
   16 Tóth Árpád: Karinthy Frigyes. In.: T. Á. összes művei 4. Prózai művek. Bp., 1969. 191–192. Szerk.: Kardos László.
   17 Juhász Gyula: Karinthy. In.: J. Gy. összes művei 4. Elbeszélések, színpadi játékok, aforizmák. Bp., 1975. 393. Szerk.: Péter László.
   18 Karinthy kisebb fordításai mellett egész kötetes költeményeket is magyarírott (pl.: Heine Atta trollját), és mások írását is verssé formálta; ilyen mű például a Zsuzsa Bergengóciában (1921), amelyet „Elbeszéli Kozma László, versbe szedte: Karinthy Frigyes”.
   19 Babits Mihály: Nem mondhatom el senkinek. Karinthy Frigyes versei. Nyugat, 1930. I. 144–146.