Pécsi Györgyi

Ilia Tanár Úr 

 

 

   Kit illet meg a lélekből fölszakadó, minden hivatalos méltóság fölött álló „Tanár úr”megszólítás? Professzor úr sok van… De csak kevesen, a választottak érdemlik ki a Tanár úr címet. Ezt a címet nem adják, hanem egyszer csak megszületik az Ige. Hamarjában Kodály Tanár úr, Bartók Tanár úr, Karácsony Sándor Tanár úr jut eszembe a régiek közül. A nemzet spirituális tanítói és nevelői. Életművet is alkottak, persze, méghozzá korszakosat. De csak az Tanár úr, aki alázattal szolgál. Tapintatosan, tolakodás nélkül, szinte észrevétlen teremti meg és egyengeti a szellem közlekedőrendszerét. Messzire ellát, de félszemmel mindig oldalra meg hátrafordul. Semmi kis gesztusainak is jelentősége van. Nem oktat, hanem jelez: a legfontosabb útirányokat jelzi. Kérlelhetetlen a minőségigénye önmagával szemben, és igen magas lécet állít követői, figyelői, tanítványai elé. A hétköznapokban teszi a dolgát, mégis iskolát, közösséget teremt. Amelyet a kölcsönös szeretet, a kölcsönös megbecsülés és a lélek nemessége éltet. Tanítványai félszavakból egymásra ismernek és egymásra találnak. És a tanítványság kötelez, és a tanítványok tanítványsága is kötelez. Így képződik szellemi védőháló mindannyiunk fölé.
   Ilia Mihály nem csak Tanár úr, de megkérdőjelezhetetlenül ő A Tanár Úr már jó három évtizede bizonyosan, itt, a Kárpát-medencében, és az egyetemes magyarság számára, Csíkszentjehovától New York Cityig. Szegedi egyetemi tanári szobácskája éppúgy a szellemi élet középpontja ma, ahogy Kazinczy Széphalma volt a maga idejében.
   Ilia tanár úr a legelsők között, ha nem legelsőként fordult a határon túli magyar irodalmak felé. Akkoriban ez a terület a tiltott és a tűrt zóna határán állónak minősült. Mindössze pár esztendeig, 1972–74 között főszerkeszthette a szegedi Tiszatáj folyóiratot, menesztették. A határon túli magyar irodalom és a környező népek irodalmának fölkarolását nem tűrte a hatalom. Jóllehet, irodalomtörténészként aggályos szakmai és erkölcsi következetességgel csupán azt gondolta végig, hogy nem beszélhetünk 'magyar irodalomról', ha bizonyos részeinek létéről sem veszünk tudomást, s nem érthetjük a határon túli magyar irodalmakat a szomszédos és/vagy együtt élő népek kultúrájának ismerete nélkül. A tétel fordítva is igaz: csak azok nyitottak a szomszéd népek, a románok, szerbek, szlovákok, csehek kultúrája, történelme iránt, akik a magyarság kisebbségi sorsa, kultúrája, irodalma iránt érzékenyek. A tejtestvériség, a Duna-menti népek sorsközösségének eszméje Németh László-i, kodályi, József Attila-i gondolat; ma valami hasonlót multikulturalizmusnak neveznek.
   Hosszan kellene sorolnom, miképpen történhetett, hogy Ilia tanár úr intézményi támogatás, intézményi háttér nélkül, kizárólag a maga emberi törvényei szerint cselekedve, „lap nélküli szerkesztőként” a kárpát-medencei és az egyetemes magyar irodalom első számú organizátora lett mégis. Levelezésének legendája és mítosza van. Egy levelezőlapot, pár sort kapni tőle annyi, mint beavatva lenni, legitimizáltnak lenni; a céh pecsétjének jóváhagyásával jogot kapni arra, hogy felelősséggel fölruházottan részt vegyünk a szellem életében. S ez a pecsét a mai, ideológia, politikai diskurzus mentén durván kettévágott világban is érvényes mindkét oldalon; és ez a céhpecsét egy pillanatra még ma is fölülírja a skizofréniát.
   Hosszan kellene sorolnom Ilia tanár úr hallatlan emberi és erkölcsi tapintatának, figyelmességének számtalan megnyilvánulását. Gesztusainak sokaságát, melyek mindig akkor és abban a pillanatban aktivizálódnak, amikor és ahol azokra pontosan szükség van. Egy félmondat, egy kölcsönadott könyv, néhány soros levél –, a segítség, a bátorítás, a megerősítés jelei mindig egyszerre valóságosak és szimbolikusak.
   Szólnom kellene Ilia tanár úr kritikusi, irodalomtörténészi, filológusi munkásságáról, mindenekelőtt a Juhász Gyula összkiadás filológiai mintává csiszolódott jegyzeteiről, melyek egy egész irodalmi és társadalmi kort értelmeznek és pontosítanak. De Ilia tanár úr életműve csak részben manifesztálódott tanulmányokban, kötetekben; iskolát, közösséget teremtő nemzeti pedagógiája – nagyobb részben – spirituálisan manifesztálódott.
   Ilia Tanár úr egyszemélyes katedrája, egyszemélyes intézményrendszere a mai, a megbízható értékeket fölrúgó világunkban is az egyik legszilárdabb pont. A Művészeti Alap nagydíja a minden gyanú fölött álló intellektuális tisztesség, az emberi, erkölcsi hitelesség, a minden körülmények között megőrizhető integritás életművét és hívó példáját ismeri el – szerény gesztusként.

    Ilia Mihály 2004. november 10-én a MAOE székházában vette át a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Alkotói Nagydíját. A laudáció a díj átadásakor hangzott el.